Agnelli és Conte vitája következményekkel járhat

conte-4.jpgMint ismert, a Juventus első embere, Andrea Agnelli, valamint a torinóiak első számú riválisának számító Inter trénere, Antonio Conte a kedd este folyamán megrendezett Coppa Italia-elődöntő 0-0-al végződő visszavágóján éles szavakkal, valamint gesztusokkal illették egymást, azonban a legfrissebb értesülések szerint csörtéjük nem zárult le a mérkőzést követően, mivel mindkét fél további következményekre számíthat a látottak miatt.

A két szakember viszonyának 2014-ben, az edző Öreg Hölgytől való nyári távozását követő megromlása vitathatatlanul újabb szinte emelkedett a nemzeti kupában lejátszott Derby d'Italia folyamán, mikor is a mester bírót való szidalmazása után előbb a Bianconeri labdarúgóitól kapott sértéseket, majd a félidőben ő maga is középső ujját mutatta a Zebrák vezérkara felé, melyre a piemonti klub elnöke a megmérettetés végén rendkívül obszcén szavakkal felelt, ráadásul a La Gazzetta dello Sport információi alapján a felek még az öltözőben is folytatták a vitát, ahol Fabio Paratici, valamint a milánói alakulat legendája, Gabriele Oriali kis híján összeverekedtek.

Bár az összetűzés mind az adott pillanatban, mind pedig a továbbiakban pusztán személyes jellegűnek tűnt, utóbb kiderült, hogy a szövetség által működtetett Fegyelmi Bizottság elrendelte az eseménysorozat teljes körű, s mindenre kiterjedő kivizsgálását, melyre előreláthatólag a napokban kerülhet sor.

A történtekkel az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) Ügyészsége készül foglalkozni, ám amennyiben e szervezet nem talál semmiféle szabálysértést, mely esetleges szankciókat, vagy a felek eltiltását vonhatná maga után, a történet nem érne véget, mivel ezt követően a mérkőzésről készült képi- és hangfelvételek analizálása következne, mely módszert egyébként már Romelu Lukaku és Zlatan Ibrahimović közelmúltbeli összecsapásával kapcsolatban is alkalmazták.

A TuttoMercatoWeb a vizsgálat várható lefolyásáról készült cikkében két fő szabálysértést emel ki, melyek alapján a FIGC elmarasztaló ítéletet hozhat. Az első, 39. sorszámú cikkely értelmében egy súlyos vétségnek minősülő tett a vezetőedzők esetében legalább két mérkőzésre vonatkozó eltiltást rendel el, míg a klub vezetőinek esetében ez az időtartam minimum egy hónapos meccslátogatási tilalmat jelent.

Ennél súlyosabb következményekkel járhat a 4. cikkely, mely arra kötelezi a futballvilág résztvevőit, hogy minden körülmények között tartsák tiszteletben a sportágra vonatkozó hűséget, korrektséget, valamint őszinteséget, függetlenül attól, hogy sporttevékenység keretein belül, vagy a labdarúgástól független szituációban nyilvánulnak-e meg.

Ha ebben az esetben születik elmarasztaló ítélet, a büntetés rendkívül széles skálán mozoghat, mivel ezek jellege a szóbeli figyelmeztetéstől a több hónapos, vagy akár hosszabb, meghatározott ideig tartó eltiltásig terjedhet, azonban a jelentésből kiderül, hogy az ügy az olasz labdarúgáson túlmutatva akár az UEFA megfelelő vizsgálóbizottságai elé is kerülhet, az kontinens futballszövetsége pedig akár az európai kupákból is kizárhatja a vétséget elkövető személyek csapatait.

Az erre hivatott Sportbíróság a legújabb információk alapján a tegnap este megrendezett, 3-1-re végződő Atalanta-Napoli Coppa-elődöntőt követően készül foglalkozni az esettel (ám ennek ellenére a határozat kihirdetése, s maga a vizsgálat is elhúzódhat), s a találkozó negyedik játékvezetőjének, Daniele Chiffinek  vallomása alapján hozza majd meg ítéletét, mely akár a fent említett következményekkel is járhat Conte és Agnelli, illetve klubcsapataik számára.