Új sorozatunkban, mely az 1920-as évektől a modern korig kalauzolja el olvasóinkat, számba vesszük a Juventus gólkirályait, és egy kicsit jobban megismerkedünk történetükkel, valamint fekete-fehér mezben töltött pályafutásukkal. A Serie A történetében eddig tizenhárom alkalommal adta Piemont büszkesége a gólkirályt, továbbá egyszer a másodosztályban is a Zebrák játékosa hódította el a címet. Ezeket az eredményeket mindösszesen tízen érték el. A következő pár hétben őket vesszük górcső alá.

Az elkövetkező időszakban csupán három évet kellett kibírni torinói mesterlövész nélkül, és ha egyszer megszerezte a címet, akkor Michel Platini három idényen keresztül ki sem engedte a kezéből. Ő a Zebrák történetének egyetlen háromszoros gólkirálya. A karrierjét szülővárosa együttesében, a Jœufban kezdte, azon a településen, ahol 1955. június 25-én napvilágot látott. 1972-ben édesapja egykori csapatához, az AS Nancyhez igazolt, ahol hét évet töltött el. Következő állomáshelye szintén egy francia csapat lett, méghozzá az AS Saint-Étienne. Három esztendőt töltött a Les Vertsnél, míg a Juventus fel nem figyelt a már 27 esztendős játékosra. A legenda úgy tartja, hogy Gianni Agnelli éppen Saint Étienne-ben kávézott, mikor a helyi csapat a kávézó előtt futott el, és megpillantotta Michel Platinit, aki futás közben egy naranccsal dekázott.

Az Ügyvéd Urat teljesen meggyőzte a francia karmester, két héttel később Platini már Torinóban tartózkodott, és alá is írta szerződését. Öt esztendőn át volt Juve-játékos, 223 mérkőzésen 104 gólt szerzett. Első szezonjának első fele annyira rosszul sikerült, hogy felmerült a távozás lehetősége is, de mégis maradt Olaszországban. Jó döntés született, ugyanis tavaszra összekapta magát, és a Serie A gólkirálya lett, 16 góllal. A következő szezonban szintén az első helyen végzett a góllövőlistán (20 találat), és még abban az évben, azaz 1983-ban megnyerhette első Aranylabdáját. A következő két szezonban folytatódott a sorminta, azaz olasz gólkirály és Aranylabdás lett, 1984-ben még Olaszország legjobbjának is megválasztották.

1987-ben úgy érezte, hogy sebessége már megkopott, más szerepköröket pedig nem szeretett volna megtanulni, így inkább visszavonult, pedig mindössze 32 éves volt. Vitrinjében csodásabbnál csodásabb serlegek találhatók meg, többek közt egy Bajnokok Ligája-kupa, egy EB-trófea, két Scudetto, egy Coppa Italia, egy francia bajnoki cím, egy francia kupa, egy Világkupa, egy KEK-trófea, valamint egy UEFA-szuperkupa. Egyéni elismerésekben is részesült, háromszor nyerte meg az Aranylabdát, háromszor lett a Serie A gólkirálya, az 1984-es EB legtöbb gólt szerző játékosa lett kilenc góllal, ami mai napig rekord, 1977-ben és 1978-ban Franciaország legjobb labdarúgója lett, míg 1984-ben Olaszország legjobb futballistájának választották meg.

Trequartista létére hihetetlen gólerős volt, ezt pedig rendkívüli gyorsaságának, illetve remek befejezőkészségének köszönhette. Nagyszerű lövéseket eresztett el, remekül csavarta a játékszert, különösen a szabadrúgásokat lőtte remekül, de a büntetőket is magabiztosan végezte el. Sokszínű játékos volt, aki nagyszerűen centerezett, több gólt szerzett fejjel annak ellenére, hogy mindössze 179 centiméter magasra nőtt. Saját térfelére is sűrűn visszajárt a játékszerért, amit nem dédelgetett sokáig, hanem egy elképesztően pontos hosszú átadással már továbbított is a csatárokhoz. Nagyszerű technikai képzettséggel rendelkezett, nem csinált pimasz cseleket, jobbára kötényeket osztogatott és esernyőcseleket csinált, de ezeket hihetetlen pontossággal. Rengeteg találat szerepel a neve mellett, de sokkal többet is lőhetett  volna, azonban számos alkalommal önzetlen volt, és ahelyett, hogy belőtte volna a ziccert, inkább passzolt. Tejes pályafutása során 260 meccs jutott osztályrészéül, és a 189 gólja mellett 129 gólpasszt is kiosztott. Külön érdekesség, hogy összesen 4 sárga lapot kapott, emellett sosem jutott a kiállítás sorsára.

Nem egy hétköznapi ember volt fiatalabb korában, ő tényleg a játék szeretete miatt űzte ezt a sportot. Utált futni, védekezni szintén nem szeretett, ahogy az edzésekért sem rajongott. Annak ellenére, hogy nagyon laza személyiség volt akkoriban, a depresszió sem kerülte el a mágikus francia irányítót, a viselkedése percenként változott, állítólag a pályán még magában is beszélt. A Les Bleus mezét 72 alkalommal viselte, ezeken 41-szer talált a kapuba. Érdekesség, hogy nem csak hazája nemzeti együttesében futballozott, ugyanis visszavonulása után, 1988-ban debütált a kuvaiti válogatottban. Focistaként közkedvelt személy volt, míg UEFA-elnökként közellenség lett. Visszavonulása után először Franciaország szövetségi kapitánya volt, majd a Nancy alelnöke lett, azután pedig a FIFA-nál dolgozott több szerepkörben is. 2007-ben lett az UEFA elnöke, 2015-ig töltötte be ezt a posztot, míg korrupció miatt le nem lett váltva, és a 2019-es év végéig eltiltották minden sporthoz kapcsolódó tevékenységtől.