Célkeresztben: Gianluca Scamacca

scamacca_ujjal_mutat.jpgPaulo Dybala kiesésével még sürgősebbé vált egy csatár igazolása, ugyanis valószínűsíthetően a Genoa elleni szerdai Coppa Italia-mérkőzésen Dejan Kuluševskinek kell majd az épphogy felépült Álvaro Morata mellett szerepelnie. Állítólag Paratici több játékost is kiszemelt már a posztra, például Fabio Quagliarellát, Fernando Llorentét, vagy Graziano Pellèt, azonban a napokban egy ifjú tehetség nevét kezdték el emlegetni a legmegbízhatóbb források. A szóban forgó személy nem más, mint Gianluca Scamacca.

Szebben nem is indulhatott volna az 1999-es év a Scamacca családnak, ugyanis január 1-jén rögtön világra jött fiuk, Gianluca. Karrierjét szülővárosában, Rómában kezdte, ahol először a Lazio játékosa volt, majd 2012-ben a rivális Romát választotta új klubjának. Három év után olyan lépésre szánta el magát, amire az olasz fiatalok ritkán tesznek meg, elhagyta szülőhazáját, hogy a holland PSV-nél bontogassa tovább a szárnyait, csapata 270 ezer eurót kapott a 16 esztendős csatárért.

kepernyofelvetel_446.pngIdegen földön sem ment neki rosszul a játék, egészen az U21-es együttesig jutott. Két év után tért vissza Olaszországba, amikor is a Sassuolo akkori értékének ötszöröséért, 500 ezer euróért leigazolta a meglehetősen termetes srácot. Ezután kölcsönök sorozata következett, először  a Cremonéséhez került, ahol fél év alatt tizennégyszer jutott szerephez, de csak egyszer köszönt be. A következő útja Hollandiába vezetett a PEC Zwolle együtteséhez, ahol 10 meccsen eredménytelen maradt. Itt sem tartózkodott tovább, mint fél évig, úgyhogy visszatért a Sassuolóhoz, ahol befejezte a 18/19-es szezont. Megmutatta, hogy mégsem veszett ki belőle a kapu előtti gyilkos ösztön, ugyanis 21 összecsapáson 10 gólt szerzett és a 1 gólpasszt osztott ki a Primaverában. A következő állomáshely az Ascoli lett, ahol végre ki tudott húzni egy egész szezont, ráadásul nem is padon, ugyanis 35 alkalommal játszott, ezen meccseken pedig 13 gólt lőtt és 1 asszisztot jegyzet. Értelemszerűen ennek révén az értéke is megsokszorozódott, hiszen mielőtt a Picchióhoz került volna, mindössze 700 ezer eurót ért, de mire visszatért, már 5 millió euróra taksálták az értékét. A Neroverdinél úgy gondolták, hogy megérett a szintlépésre, úgyhogy a  nyáron a Genoához adták kölcsön, ahol tovább tudott fejlődni, ugyanis 15 összecsapáson 6 találatot szerzett, illetve kiosztott 1 gólpasszt is. Fontos megemlíteni, hogy a Serie A-ban nem most debütált, ugyanis már a 17/18-as szezonban bemutatkozhatott, mi több, összesen háromszor kapott lehetőséget a legfelsőbb olasz pontvadászatban, még a Sassuolo mezében.

A Serie A-ban eddig 8 alkalommal kezdett, összesen pedig 13-szor lépett pályára, ezen meccseken pedig két gólt szerzett és kiosztott egy gólpasszt. Emellett ő a legjobban cselező csatár (88%), a harmadik legjobb százalékban indít (92.31%) és a hetedik legtöbb fejpárbajt ő nyerte (24 darab). Házon belül (az egész Grifonit figyelembe véve) ő próbálkozik a legtöbb lövéssel (20 darab), neki van az ötödik legtöbb szerelése (10 darab), a legtöbb gólhelyzetet ő alakította ki (4 darab), ahogy a legtöbb kulcspassz is az ő nevéhez fűződik (13 darab, ami meccsenként egyet jelent). A negyedik legjobb százalékban nyeri a párharcokat a földön (48.44%, 31 darab), összességében az ötödik legjobb a mutatója a párharcokat figyelembe véve (49.55%), ő nyerte a legtöbb párharcot (55 darab), a fejpárbajokat a harmadik legjobb százalékban nyeri (51.06%), ráadásul ő a Genoa legjobb játékosa (6.92-es osztályzat).

Egészen kisgyerek kora óta az egyik legnagyobb tehetségnek tartják, ugyanis az U15-től kezdve az U21-es csapatig minden egyes korosztályos olasz csapatban lehetőséghez jutott, és mindegyikben nagyon jó százalékban termelte a gólokat. Jelenleg az U21-es gárdát erősíti, 12 összecsapáson 7 gól a mérlege.

Adatai:

  • Kor: 22 év
  • Nemzetiség: olasz
  • Magasság: 195 centiméter
  • Poszt: csatár
  • Erősebbik láb: jobb
  • Szerződésének lejárta: 2023 nyara
  • Ügynöke: Paolo Paloni
  • Értéke: 8 millió euró (a Transfermarkt szerint)

kepernyofelvetel_447.pngJátékstílusa: Első dolog, ami szembetűnik, hogy elképesztően nagy. Rendkívül magas, és nagyon erős játékos, akit a levegőben és a földön is nehéz megverni. A legérdekesebb, hogy ezek a paraméterek nem mennek a gyorsaság rovására, ugyanis egyáltalán nem lassú, karrierje elején párszor még szélsőt is játszott. Már ebből leszűrhető, hogy ő egy modern center, ráadásul olyannyira, hogy szereti, ha nála van a labda, nemhiába, mivel nagyon ügyesen bánik bele. Egy az egyben is meg tudja verni ellenfeleit, előszeretettel cselez, sok esetben egészen elképesztő mutatványokra képes, ráadásul nem csak cselek terén, hanem lövésekkor is, hiszen center létére nem tud kis gólt lőni, de mintha nem is akarna. A célja szinte mindig az, hogy a keresztléc alá zúdítsa a játékszert, akkor is, ha a kapu éppenséggel üres. Nagyon szeret távolról tüzelni, és nem is megy neki rosszul, ugyanis elképesztő rakétákat küld a kapus irányába. Remekül passzul, ha kell, külsővel indítja társait, így megállapítható, hogy igen jó érzéke van ehhez, amihez társul a szükséges kreativitás és intelligencia is. Meglehetősen szorgos futballista, aki visszajár védekezni is.

Felmerülhet a kérdés, hogy Scamaccának van-e egyáltalán valami hiányossága? Van bizony, ez pedig a gólok komoly mennyiségben való szállítása. 99 mérkőzésen játszott centert, ezeken a meccseken pedig mindössze 31 gólt lőtt, ami 0,31-es átlag. Összehasonlításképp, az eddig szintén nem a góltermékenységéről híres Morata 0.39-es átlaggal rendelkezik, míg Mario Mandžukić 0.41-el. Az idei szezonban 5 ziccert hagyott ki, ami rengeteg ahhoz képest, hogy csupán kétszer volt eredményes. A hatékonysága szintén nem valami jó, a lövéseinek mindösszesen 11 százalékából születik gól, ehhez viszont érdemes hozzátenni, hogy a sok távoli lövés ront sokat ezen a statisztikán.

Érdekes, hogy válogatott szinten sokkal jobb átlaggal bír. A nemzeti csapatokban már több gólt lőtt, mint klubjaiban (34 gól), és mindezt 76 összecsapáson hozta össze, ami 0.44-es átlag. A kérdés az, hogy ez a "gólszegénység" mentális vagy képességbeli probléma, esetleg csapatfüggő, s a környezet függvényében módosul.

Úgy gondolom, hogy inkább ez mentális probléma lehet, mivel, ha megfigyeljük, voltak bizonyos szakaszai a karrierjének, mikor szórta a gólokat, és van mikor több meccsig eredménytelennek számított. A legjobb példa, hogy amint megérkezett Genovába, az első hét meccsen hatszor beköszönt, és kiosztott egy gólpasszt, azonban nyolc meccs óta képtelen eredményes lenni. Az Ascolinál szintén nem egyszer fordult elő, hogy hat meccset kellett várni ismét beköszönésére, azonban akkor a következő három meccsből kettőn gólt tudott lőni. Ez nem újdonság a Juventusnál, ugyanis korábban Álvaróra is ez volt a jellemző.

Vélhetőleg mentálisan csak ennyi problémája van, hogy így fogalmazzak, egyébként a viselkedése egyezik a marcona kinézetével, egy magabiztos, vagány és merész fiatalembernek tűnik.

A hírek szerint a Sassuolo megkéri az árát, amire számítani lehetett, a sajtó értesülései szerint pedig nem kevesebb, mint 20-25 millió eurót kérnek érte, ami vélt értékének több mint duplája. Természetesen ez egy nagyon komoly összeg érte, de a potenciált meg kell fizetni, benne pedig van bőven. Ha valahogy alkudni lehetne ebből az összegből, akkor meg kell szerezni, mert szerintem ő lehet az olasz futball következő nagy kilencese.

Ne is szaladjunk előre, már most komoly segítséget jelentene. Vele meglenne a szükséges mennyiségű támadó, és emellett tökéletesen beleillene Pirlo futballjába. A felívelt labdákat le tudná fejelni, illetve a játékszert ki is tudná osztani a szárnyvédőknek, a gyors támadásokban részt tudna venni, emellett vele lenne a csapatnak jelenléte a tizenhatoson belül, arról nem is beszélve, hogy Cristiano Ronaldónak is tudna területeket nyitni és a védőkkel való verekedés sem áll messze tőle. Azt hiszem, hogy most a legérdemesebb fiatalt igazolni a padra, ugyanis rövid időn belül rengeteg mérkőzés következik, így a fiatalok is megkapják a szükséges játékperceket, és úgy tűnik, Pirlótól egyébként sem áll távol a kevesebb tapasztalattal rendelkező játékosok játszatása, beépítése.

Én mindenképp támogatom Scamacca leigazolását, akár a jelent, akár a jövőt veszem figyelembe.