A Juventus gólkirályai: 7. rész – Roberto Bettega

roberto_bettega_dijjal_a_kezeben.jpgÚj sorozatunkban, mely az 1920-as évektől a modern korig kalauzolja el olvasóinkat, számba vesszük a Juventus gólkirályait, és egy kicsit jobban megismerkedünk történetükkel, valamint fekete-fehér mezben töltött pályafutásukkal. 

A Serie A történetében eddig tizenhárom alkalommal adta Piemont büszkesége a gólkirályt, továbbá egyszer a másodosztályban is a Zebrák játékosa hódította el a címet. Ezeket az eredményeket mindösszesen tízen érték el. A következő pár hétben őket vesszük górcső alá. 

Húsz évet kell ugorjunk az időben, hogy Sívori után újra Juventus-játékos nevét láthassuk a mesterlövészek listájának élén. Ennek az úriembernek viszont sokkal nagyobb érdemei vannak, mint, hogy csak egy erről legyen ismert, ugyanis a gárdára gyakorolt hatását, csak Bonipertihez és Del Pieróhoz lehet hasonlítani. Ő Roberto Bettega, aki 1950. december 27-én született Torinóban, és gyermekként saját szemével láthatta játszani a kor legendás csapatát, és annak géniuszait. Nem is lehetett kérdés, hogy a város melyik felén jelentkezik szerelésért.

Végigjárta a klub korosztályos csapatainak szamárlétráját, és bár 1970-ben egy évre kölcsönadták a Varese gárdájának, onnantól kezdve 13 idényen át a Zebrákat szolgálta. A kölcsönjáték annyira gyümölcsözőnek bizonyult, hogy az első Fehér Toll gólkirály lett a másodosztályban, és Serie A tagsághoz segítette a kiscsapatot. Visszatérése után azonnal bizonyítani kezdte, hogy érdemes vele számolni, hiszen a bemutatkozó meccsén a Catania ellen rögtön győztes góllal mutatkozott be, és az idény végén, minden sorozatot figyelembe véve 21 gól állt a neve mellett. Játékintelligenciájának és kivételes fejjátékának köszönhetően szinte mindig megelőzte a védőket, és pokoli erős fejeseket küldött kapura. Az 1977-es UEFA-kupa döntőn, a bilbaói San Mamés stadionban a hazai Athletic csapata ellen az ő szokásos fejes góljával sikerült elhódítani a serleget.

Nem volt mindig biztos, hogy megélheti ezt a felemelő pillanatot, hiszen az 1972-es szezonban rosszullétek kezdték el gyötörni, és kiderült, hogy tuberkulózisban szenved. Azonnal leállt a futballal, de az orvosok szerencsére jó munkát végeztek, és visszatérhetett a pályára, az idény végén immár kétszeres olasz bajnokként. Ezzel együtt nem volt maradéktalanul boldog, mert a góljai nem jöttek abban a mennyiségben, mint előtte. Ez csak a korszakos edzőzseni, Giovanni Trapattoni 1976-os érkezésével változott meg. Pietro Anastasi, aki szintén rengeteg, szám szerint 132 góllal segítette a Bianconerit, az Inter csapatát választotta, a helyére érkező Roberto Boninsegnával pedig remekül működött a kémia, annyira, hogy az 1979/80-as idény végén 16 találattal a La penna bianca becenevű játékos bizonyult a legeredményesebb góllövőnek a ligában.

Majdnem 500, egészen pontosan 482 mérkőzésen simult a testére a fekete-fehér mez, és 179 gólt ért el ezeken. Együtt szerepelhetett a kor nagyjaival, többek között Rossival és Platinivel. Az UEFA-kupa győzelem mellett duplázott az Olasz Kupa címeket tekintve, és hétszeres olasz bajnoknak is nevezheti magát. Nála több címet csak a napjainkban is futballozó Chiellini, Buffon és Bonucci, valamint kortársa Giuseppe Furino tud felmutatni Zebra-szerelésben. Legnagyobb álmát, a BEK-győzelmet azonban nem sikerült elérnie, hiszen a 72/73-as szezonban a legendás, Johan Cruyff nevével fémjelzett Ajax, tíz évvel később pedig a Hamburger SV ellen szerepelt vesztes fináléban, az 1985-ös diadal pillanatában pedig már nem volt a csapat játékosa. A válogatottban negyvenháromszor léphetett a gyepre, és 19 gólt ért el. Pechjére sérülése miatt nem került be az 1982-es világbajnoki keretbe. 1983-ban két szezon erejéig a kanadai Toronto Blizzard csapatába igazolt, onnan vonult vissza 1985-ben. Az a megtiszteltetés érte, hogy a Juventus alelnöki székéből vonulhatott nyugdíjba.

Boldog hetvenedik születésnapot, Roberto!