Interjú az EuroBarçával

eurobarca_profil.pngMa este 21:00-kor kerül megrendezésre a csoportkör utolsó fordulója a német Tobias Stieler vezetésével, amin a két biztos továbbjutó csap össze, a Barcelona és a Juventus. A mérkőzés ennek ellenére mégsem tét nélküli, ugyanis, ha az olasz rekordbajnok képes lenne győzni legalább 3-1-re Barcelona városában, akkor az első helyen jutna tovább a legjobb tizenhat közé, így pedig nagyobb lenne a valószínűsége annak, hogy könnyebb ellenféllel kellene majd szembenéznie. A mai összecsapáson már bevethető lesz Gianluigi Buffon, aki a Sky szerint biztosan kezd, míg Chiellini és Demiral továbbra sem egészséges.

A mérkőzésről, a Pjanić-Arthur cseréről és leginkább a Barcelonáról beszéltünk Adravetz Ákossal, az EuroBarça főszerkesztő-helyettesével. Ezúttal is szeretnénk nekik megköszönni nekik a közreműködést!

JuventusFanatikus: Kezdjük is a torinói mérkőzéssel, amit meglehetősen könnyen megnyert a Barcelona. Hogyan értékeltétek azt az összecsapást, és milyen benyomást tett rátok a Juventus?

Adravetz Ákos: Nem volt rossz a Juventus, de látszott, hogy Pirlo még nem tudta teljesen átadni az elképzeléseit, vagy a játékosok nem tudták még teljesen megvalósítani azokat, mert viszonylag sima lett a mérkőzés - Morata 3 lesgólját leszámítva is azért több helyzete volt a Barcelonának. Ronaldo nyilvánvalóan hiányzott a csapatból, vele valószínűleg jobb, és eredményesebb lett volna a Juve. 

JF: A katalánok az egyértelmű favoritok az első helyért, azonban a Juve sem az esélytelenek nyugalmával fog pályára lépni Barcelonában. Szerintetek, hogy fog kinézni az egész G csoport az utolsó forduló végére? 

AÁ: A Barça idén nagyon inkonzisztens, gyakorlatilag meccsről meccsre képesek nagyon jól és nagyon rosszul is játszani - a BL-ben eddig a hullámhegyeket láttuk, és a Camp Nouban talán nem is fog vereséget szenvedni a csapat. Egy döntetlen benne van a meccsben, főleg, ha Pirlo megnézette a csapatával az elmúlt hetek Barça-meccseit, mert látszik, hogy a katalán védelem idén a szokásosnál is ingatagabb lábakon áll, a kontrákat nem tudja jól levédekezni, ráadásul a két belső védő nincs túl jó formában - Mingueza gyakorlatilag újoncként néhány jó meccs után óriásit hibázott hétvégén, mellette pedig most már Lenglet is több meccsen  borzasztó hibákat követett el. Ezen Koeman biztos igyekszik majd javítani, de a Juventus helyében ezen a ponton biztos próbálkoznék. 

JF: Mint ismeretes, a nyáron volt egy biznisz a két együttes között, az Arthur-Pjanić cserére gondolok, ami eléggé megosztotta az embereket, én személy szerint Arthurt semmiképp nem igazoltam volna le, viszont Miralem akkori formáját látva nem hullajtottam érte könnycseppeket. Ti mire számítottatok az üzlet megköttetésekor, melyik klub járhat jobban.

AÁ: Itt szerintem csak a Juventus járhat jól - ha pillanatnyilag nem is tűnik így egyből. A Barcelona elnöksége részéről a transzfer egy óriási pénzügyi zsonglőrködés volt, a lehető legtöbb pénzért eladni Arthurt a pénzügyi év végén (jún. 30.), hogy az eladás még a 2019-2020-as üzleti év mérlegét, és bevételeit javítsa, majd másnap megvették Pjanićot, hogy az már az idei szezon költségeit rontsa. Minimális (de inkább talán nulla) szakmai érv szólt a “csere” mellett barcelonai oldalról: a Barcelonának pont nem középpályásra volt szüksége, pláne nem Pjanićra, akit mi egyértelműen Busquets-de Jong pozíciójába gondoltunk (tehát felesleges), ráadásul ő nem a jövő embere, és egy teljesen új koncepcióba és játékstílusba kellett/kellene beilleszkednie. Arthur még lehetett volna a jövő embere, mert a potenciál megvolt benne, és fiatal is, bár az “új Xavi” és hasonló jelzők talán túlzások voltak vele szemben. A Juventusban idén nem láttam még sokat, de a képességei nem rosszak, szerintem lehet(ne) meghatározó játékos idővel. Pjanić pedig… sokat nem remélek tőle, szerintem nem sokáig lesz Barcelona futballistája, de ez nem elsősorban az ő hibája. 

JF: Amikor láttam Arthurt a gránátvörös-kékeknél szerepelni, akkor pont azt tapasztaltam, amit most Juventus-mezben tesz (szóval rendkívüli labdatartás, azonban csak és kizárólag alibipasszok bevállalása és gyenge védekezés), és ez a szint pedig csak kicsit múlja felül a teljesen motivátlan Pjanić teljesítményét. Pjankéval mennyire vagytok eddig megelégedve, többet tudott azon pár meccsen mutatni, mint a brazil?

AÁ: Ahogy fentebb írtam, én sokat nem várok tőle, mert nem ő a megoldás a Barcelona jelenlegi problémáira, és sportszakmailag talán nem is volt igazából érthető a leigazolása. Ennek megfelelően nem is nyújtott eddig semmi kiemelkedőt, bár még nem játszott sokat, de sem a hírhedt átlövéseiből, sem a killer passzaiból nem sokat láttunk ez alatt a kevés idő alatt. A mi részünkről, és szerintem sok Barcelona szurkoló részéről egyébként Riqui Puig az egyik, akit a jövő emberének remélünk, de ő teljesen mellőzött, úgyhogy egyelőre annak szurkolunk, hogy ő kapjon rendszeres lehetőséget, ne pedig Pjanić.

JF: Az egész világot ledöbbentette a hír, miszerint Messi távozni szeretne Katalóniából, ami végül meghiúsult. Mennyire látszik meg a játékán ez?

AÁ: Nagyon. Eddig nem igazán írtunk róla, de a hétvégén nehéz volt már nem szóba hozni: “[...] sajnos egyre inkább a realitás: Messi azok után, hogy nem engedték el nyáron, csak árnyéka önmagának, és nem segíti a csapatot abban, hogy előrébb lépjen. A Cádiz ellen is rengetegszer megelőzték, több rossz passza volt, a sikeres cselei sem eredményeztek helyzeteket, és mivel egyre hátrébb játszott a találkozón az idő előrehaladtával, a labdaeladásaiból több olyan kontrát vezetett a Cádiz, amiből gól lehetett volna.” Ezt pont én írtam, és ez most csak egy kiragadott részlet a nagy egész képből, és az igazság csak egy szelete, de ami tény, a statisztikái borzasztóan visszaestek, és láthatóan kedvtelenebb a pályán, mint korábban. Most “csak” egy kiváló játékos, nem pedig a világ és a történelem (egyik) legjobbja. Ráadásul évek óta a csapat egyik fő problémája az, hogy a társak kevesebb felelősséget vállalnak a pályán akkor, ha Messi is a pályán van, ez pedig nem változott idén, vagy talán csak minimálisan - ennek a megoldásában a nyári események sem segítettek.

JF: Mint ismeretes, Bartomeu nagyon nehezen, de lemondott. Ki lehet a következő elnök, kinek örülnétek, és mennyire befolyásolhatja majd Messi jövőjét?

AÁ: Akárki lesz az elnök, az egyik feladata biztos, hogy az lesz, hogy elkezdje felépíteni a Messi nélküli Barcelonát. Szomorú, fájdalmas, de elkerülhetetlen feladat lesz ez. Ettől függetlenül benne van a pakliban, hogy Messi marad még egy évet, vagy arra is van esély, hogy végül Barcelonából is vonuljon vissza, ahogy hangoztatta világéletében, erre majd a nyár választ ad, de a klub és a közte meglévő törés elég mély volt, szóval nem lesz egyszerű. És az sem biztos, hogy ez az út előre mutat, ahogy fentebb már utaltam rá… A jelöltek közül Laporta, illetve Victor Font talán a legnagyobb esélyesek, előbbi a múltja miatt, utóbbi pedig, mint aki már évek óta építi a projektjét, és ígéretes dolgokkal kampányol. 

JF: Mindkét együttes az utóbbi időben elkezdett veszteni az erejéből, elég csak mindkét gárda csúnya BL-vereségeire gondolni az utóbbi két évben. Azonban az is közös, hogy egyik vezetőség se hagyta ezt annyiban, és történtek edzőváltások, a Bianconerinél talán komolyabb lépéseket tettek meg, mert egy tapasztalat nélküli tréner lett kinevezve vezetőedzőnek, a keret pedig komoly fiatalításon esett keresztül. Ti, hogyan fogadtátok Koemant, és jelenleg, hogy halad ez a projekt, mennyire vagytok elégedettek a látottakkal?

AÁ: Nagyon nehéz megítélni egyelőre Koemant, mert egy nagyon nehezített pályán indult, gyakorlatilag minden szinten hendikeppel. Az elnökség, aki kinevezte, már lemondott, a klub gazdaságilag rottyon van (jelenleg fizetéseket is csúszásban fogják megkapni a játékosok!), igazolni pénzért, ha igazak a hírek elképzelhetetlen, valamint egy részben megfiatalított (Ansu Fati, Pedri, de Jong, Dest), részben az utóbbi évek megalomán, nem tudatos koncepció menti vásárlásaiból (Coutinho, Griezmann, Dembélé) összehozott keretből kéne egy eredményes egyveleget gyúrnia, ráadásul egy új felállással is kísérletezik. Nem egyszerű. Azt meg kell neki adni, hogy próbálkozik, de egyelőre legalább annyi kérdést hagy a döntéseivel, mint amennyi elképzelésében van ráció. 

JF: Az átigazolási időszakban távoztak korábban meghatározó játékosok, mint amilyen Luis Suárez, Ivan Rakitić, de még Arturo Vidalt is ide vehetjük. Mennyire hiányoznak ők a csapatból, sikerült-e a megfelelő a pótlásuk, és összességében, hogy értékelitek a mercatót?

AÁ: Teljesen védhető döntések voltak, hogy ők távoztak - talán Suárezen lehetne vitatkozni, főleg a módján, ahogy elküldték. Ha lett volna rá esély, hogy kevesebb fizetésért maradjon és kisebb szerepet kapjon, akkor a padra még egy évet elfért volna. Igazából Vidal és Rakéta pótlása a középpályán megvolt/meg lett volna Pjanić nélkül is talán - középső védőt kellett volna igazolni elsősorban, amit nem sikerült teljesíteni. Most pedig ott tartunk Piqué sérülése után, hogy volt meccs, amire nem maradt egészséges középső védője a csapatnak az első keretből, ez nonszensz a Barcelona szintjén. 

JF: A többi szenátor is felett lassan eljár az idő, mint amilyen Messi, Piqué és Busquets. Megvan már a megfelelő pótlásuk, vagy még keresik a megfelelő személyeket, akik valamelyest el tudják felejtetni az ő hiányokat?

AÁ: Messit a csapatnak kell pótolnia, és ha valaki csak megközelítőleg az örökébe tud lépni abban a tekintetben, hogy mennyire meghatározó játékosa lesz a csapatnak, az már több mint örömteli lesz. Mert egy-az-egyben nyilván nem lehet őt pótolni, sem feledtetni egy darabig, bármilyen is lesz egyszer a búcsúja. Piqué utódja nincs meg, Busquetsé pedig talán de Jong lenne a korábbi 4-3-3-as szisztémában. 

JF: Összességében, hogy érzitek, merre halad ez a projekt, és hosszabb távon részese lehet-e neki Ronald Koeman?

AÁ: Egyelőre az ismeretlenbe… :) Ha reálisak vagyunk, akkor egy óriási, egyelőre sehonnan nem látható, tartós javulásra lenne szükség, hogy kupákról lehessen beszélgetni a szezont illetően. Ennek hiányában marad az alapok lerakása a jövő csapatához, ami viszont nem rossz: sok fiatal van most a keretben, akikben megvan a potenciál, hogy egyszer meghatározó játékosok legyenek. Koeman pedig szerintem nem fog maradni, hacsak valami zseniálisat nem nyújt, vagy a játékosokkal annyira össze nem csiszolódik, amivel a következő elnökséget meggyőzi a közös folytatásról. Ő valószínűleg maradna és folytatná, hiszen ex-Barça játékosként óriási dolog számára a csapat edzőjének lenni.

JF: Ha én tehetném, és választanom kellene a Barcelonából játékost a Juventusba, akkor Frenkie de Jong lenne az. Ti mely Juve-játékosokat látnátok szívesen imádott gárdátokban?

AÁ: Gondolkodás nélkül de Ligtet mondanám - hiányposzt, kiváló képességei vannak, de Jong is biztos örülne neki, úgyhogy postázhatnátok a téli átigazolási szezonban egy jóféle Coutinhóért cserébe :) 

JF: Milyen formában van jelenleg a Barça, hogy sikerült a Cádiz elleni meccs, és kikre nem számíthat Koeman mester?

AÁ: Rossz formában, borzasztóan sikerült, és sok hiányzó lesz. Volt zsinórban 3 meccs, amikor nem túl erős ellenfelek ellen valami mintha megindult volna a csapat körül és már-már formajavulásnak lehetett azt hívni, de a Cádiz ellen ezt sikerült lenullázni, mert az ottani vereségre nehéz volt magyarázatot találni. Koeman is csak nézett az újságírókra a meccs után, hogy nem érti néha, mit csinálnak a játékosai, gondolva a védelmi hibákra, de támadásban sem tudott mit kezdeni egy újonccal a Barça és csak egy szerencsés öngóllal tudott átmenetileg egyenlíteni. Nem lesz Piqué, Dembélé határozatlan időre (hetekre elvileg) ismét az orvosi szoba vendége, ahol Umtitinek szezonbérlete van, és sérült még Sergi Roberto és Ansu Fati. Araújo elvileg felépült, lehet, hogy most játszani fog. 

JF: Végül pedig térjünk ki arra, hogy mit vártok a Barcelona-Juventus összecsapástól?

AÁ: Jó lenne újra a Barça BL-formáját látni, és egy látványos meccsen legyőzni a Juventust, de legalább annyi esély van arra, hogy így lesz, mint fordítva. Ha a Juve meg tudja szerezni a vezetést, akkor a közhelyen túl is előnybe kerül, mert idén még nem tudott fordítani egy meccsen sem a Barcelona, ha hátrányba került. A realitások mellett azért én mindig reménykedő típus vagyok az utolsó pillanatig, szóval bízom a győzelemben a formától függetlenül, szerintem behúzza a Barça 2-1-re.